Mik a legfontosabb teendők a koronavírus okozta helyzetben?

Hogyan tudod jól kezelni a kialakult helyzetet? Kihez fordulhatsz segítségért?


Ilyen és ezekhez hasonló kérdések kavarognak most valószínűleg a fejetekben. Igyekszünk minél több kérdésre választ adni és lehetőségeink szerint segíteni azoknak, akiknek most a legnehezebb, azaz a tavaszi és nyári időponttal rendelkező pároknak.


Az elmúlt pár héten a vírus szinte mindenki életét megváltoztatta, döntésekre kényszerítette az embereket, legyen szó magánéletről vagy munkáról, legtöbbünknek áldozatot kellett hoznia. A tavasszal esküdni készülő párok napról napra szembesülnek az új és még szigorúbb szabályozásokról szóló információkkal. Eleinte még a 100 fős rendezvényeket, így pl. az esküvőket is engedték volna megtartani, majd már csak a polgári és templomi, szűk családi körben tartott ceremóniákat. Mivel nem tudjuk mikor lesz vége ennek az időszaknak, így nagyon nehéz előre tervezni. Szerencsére az esküvőszervezők profik problémamegoldásban, így szeretnénk mi is néhány tanáccsal és felajánlással segíteni Nektek, hiszen a Ti boldogságotok az elsődleges.


Vegyetek egy nagy levegőt és gondoljátok át a következő lépéseket!


Igen, valóban sokkoló és felfoghatatlan, hogy mennyire könnyen összetörhet az ember álma. Senki sem láthatta előre ezt a vírust. Szinte minden jegyespár már legalább 1 éve szervezi az esküvőjét, szívét lelkét beleadva és rengeteg óra van mögöttetek! Kicsit igazságtalan, hiszen Ti is megküzdöttetek, hogy a legjobb szolgáltatók legyenek ott Veletek életetek legszebb napján. Időt és fáradtságot nem kímélve kértetek be ajánlatokat, mérlegeltetek és döntöttek, majd szerződtetek. Ha belegondoltok, egyszer már sikerült, miért ne sikerülhetne újra? ?


Vegyetek egy nagy levegőt és gondoljatok arra, mennyire szerencsések vagytok!


Csodálatos párotok van, akivel továbbra is össze akartok házasodni és akivel támogatjátok egymást most is, ebben a nehéz helyzetben.
Ha most ugyan el is halasztjátok az esküvőt, ez később visszatekintve semmit sem fog számítani. Ti eddig is boldogok voltatok és ezután is azok lesztek! Ráadásul magatokat és a szeretteiteket is megvéditek jelen helyzetben. Ez többet ér mindennél!
Van egy szuper szolgáltatói csapatotok, akikkel úgy érzitek biztonságban vagytok és rájuk meritek bízni az esküvőtöket!


Mit tudtok tenni, hogy az esküvőtök biztosan megvalósuljon?


Mérlegeljétek, hogy az időpontotok mennyire közeli! Véleményünk szerint június végéig sajnos a helyzet nem fog rendeződni, legalábbis egyelőre a cikk írásának időpontjában így látjuk.
Tűzzetek ki egy új időpontot, amennyiben úgy érzitek veszélyben van az eredeti dátumotok. Mindezt ésszerűen tegyétek, tehát pl. az augusztusi és szeptemberi időpontok esetében még nem szükséges az újratervezés. Azt gondoljuk, hogy ha a tervezett időpont előtt 2 hónappal még mindig fenn áll a karantén, akkor kell elkezdeni!

Lorem ipsum...

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.

OK!
Váltás gyengénlátó verzióra!